“Vers mindenkinek”. . . 

– a szerző csak kifejezett kérés esetén kerül megjelenítésre.

Esküm kötelez

 

Lelkemen páncélként viselem

a gúnyodból szőtt gúnyám,

amire közönyöd acélhegyei

marják bele, a cirádás sújtást.

Bírom akkor is, ha mosolyom

mögött csak a halál acsarkodik,

s a feléd nyújtott kezem remegve,

a semmibe kapaszkodik.

Bírom akkor is, ha gúzsba kötve,

kifacsart elmém a sárban csúszik,

mert egykori esküm kötelez,

s a remény még él, nem búcsúzik.

Fájdalmasan, de nem adom,

nem adom meg magam!

Verítékem, vérem, becsületem,

csak ezt hagytad, ez maradt nekem!

 

Ilku Imre - Egyszer elemészt

Derescsend öleli lépteim,

az éjaszfalton elkopok.

Fáradt vagyok,

pedig a felhők mögött,

ott ragyognak a csillagok.

Tócsákba gyűlő szél

csapkodja alattam a vizet,

elfedi lépteim nyomát,

de nem bír velem,

hát morcosan tovább biceg.

Enyém az éj,

míg testem le nem jár

uralom minden pillanatát,

tolvajok, szajhák, falak,

ki nem mondott gondolatát.

Lámpák fényét,

elfeledett zugok sötétjét járom,

így őrzöm álmodat kedvesem.

A sok piszok mit ott találok,

egyszer elemészt teljesen.

Ilku Imre (2019)

 

Petőfi Sándor : Tiszteljétek a közkatonákat!

“Tiszt vagyok… ha lát a közlegénység,
Tisztelkedve megyen el mellettem;
Én pirúlok, gondolván magamban:
Nincs igazság, nincs igazság ebben.
Nekünk kéne köszönteni őket,
Mert minálunk sokkal többet érnek. –
Tiszteljétek a közkatonákat,
Nagyobbak ők, mint a hadvezérek.

Velök állunk a csaták tüzében,
De mi tudjuk, hogy miért csatázunk,
Mert van, ami győzelemre buzdít,
Vagyon elvünk, van tán gazdaságunk,
S von előre csábitó varázsa
A dicsőség ragyogó szemének. –
Tiszteljétek a közkatonákat,
Nagyobbak ők, mint a hadvezérek.

 

Ők az elvet hirből sem ismérik,
És a haza? kemény mostohájok,
Izzadásuk díjában nekik csak
Kenyeret vet s rongyokat dob rájok,
S zászlajához hogyha odaállnak,
Nyomorért csak új nyomort cserélnek. –
Tiszteljétek a közkatonákat,
Nagyobbak ők, mint a hadvezérek.

 

S mit tudják ők, mi az a dicsőség?
S ha tudnák is, mi hasznuk van benne?
Nincsen lap a történet könyvében,
Ahol nevök följegyezve lenne.
Ki is győzné mind fölírni, akik
Tömegestül el-elvérezének? –
Tiszteljétek a közkatonákat,
Nagyobbak ők, mint a hadvezérek.

 

Ha megtérnek csonkán a csatákból,
Koldusbotot ád a haza nékik,
S ha elesnek, a felejtés árja
Foly sírjukon s neveiken végig.
És ők mégis nekimennek bátran
Az ellenség kardjának, tüzének! –
Tiszteljétek a közkatonákat,
Nagyobbak ők, mint a hadvezérek.

 

Petőfi Sándor: Tiszteljétek a közkatonákat!”